Ezen a lapon a teljesség igénye nélkül, válogatást olvashatsz írásaimból. Verseimet, kisnovelláimat a Napkorong.hu irodalmi portálon találod, Sancho név alatt.
"Aki olvasni szeret, az az unalom óráit, amelyek elkerülhetetlenek életünkben, gyönyörűséges órákra cseréli fel." Montesquiu
„ A versek a szerző tulajdonát képezik, ezek egészének vagy részének másolása,
terjesztése, publikálása csak a szerző előzetes hozzájárulásával lehetséges."
(1999./LXXVI /tv./1§)
Pengettyű mese
Citerám zebráján ujjaim sétálnak,
pengettyűm dalokat csalogat belőle,
átkelnek szépen, sorban a kottajelek,
mint kislibák, kik tipegnek a legelőre.
Szebbnél szebb muzsikát szólítok,
régóta e varázsdobozban laknak,
s mind odaadom szívből neked,
mert mi Dudorások örülünk a tapsnak.
Barátokkal egy színpadon állni jó,
külföldön is, de drágább a hazám,
s bármi legyen az az alkalom,
zenélni jó, mondják, hogy így „vagány".
Citerám zebráján ujjaim sétálnak,
a köcsögduda bele-bele horkol,
s van mikor észre sem veszed,
bizony, elpattan egy-egy húr olykor.
Olykor a szívem hevesebben dobban,
füledbe csókolok megannyi dallamot,
büszke a gyermekkor, látom az arcodon,
mosoly kell, kinyitok 100 ablakot.
Szebbnél szebb muzsikát szólítok,
hiszen, „ismétlés a tudás anyja",
próbálunk megszámlálhatatlanul,
míg a szív abba nem hagyja.
Citerám zebráján ujjaim sétálnak,
átkelnek szépen, sorban a kottajelek,
pengettyűm dalokat csalogat belőle,
úgy rohannak feléd, míg át nem ölelnek.
Sancho
Igazi maszk
Igazi maszkot ölt a farsang,
kis életünk nem fényűző,
kiáltásunk halk fals hang,
és bál nélküli a télűző.
Elvesztettünk munkát, barátokat,
elvesztettünk sok, sok embert,
maradék viseli az átkokat,
mérgezett eget, földet, tengert.
A szándék: jobbá tenni,
leszakítatlanul hagyni,
hogy rád is vigyázok,
nem eltaszítani a világot.
Kérdőjelek kanyarognak az úton,
mint rögökhöz kötött hóvirágok,
válaszolnak és kezemet nyújtom,
halk, fals hang a kiáltásuk.
Szándék jobbá tenni a világot,
leszakítatlanul hagyni a virágot,
szándékom, hogy rád is vigyázok,
nem eltaszítani, amit imádok.
Sancho
Karácsonykor...
Azt vettem észre, hogy csendesség van,
s egyre, másra gyúlnak meg a fények
házak eresze alatt, vagy ablakán,
a tetőn, a kertben, a tuja fán.
Azt vettem észre, hogy morajlás van,
tisztább levegő árad, viháncol
a testben, a szívben, a lélekben,
olykor látható a szeretet is tükrében.
Azt vettem észre, hogy más lett az ölelés,
távoli mint a csillagok, de őszintébbek
a szavak jelentése a mondatokban,
s egyre több szeretet van a Karácsonyban.
Azt vettem észre, hogy aki mellettem van
szeret, jobban kell mint valaha,
s nekem vigyáznom kell rájuk.
Áldott, békés ünnepeket! Mi ezt kívánjuk.
Sancho 20201225
Harmónia
Karácsonyra készülődik hitem
hagyományt őriz a szeretet,
gömbök mögül angyalka nevet
csillagport szór rám,
s fahéj illatú permetet.
Bejglit sütök, kenyeret,
sok, sok mazsolával kalácsot,
narancs, szegfűszeg, dió,
halászlé, zserbó, mmm...
meglepem velük a családot.
Bukfencezik minden hópehely
az ablakon bekacsint,
csillogó tekintetük ünnepli
szívem halk dobbanásait,
hóemberrel játszik a tél odakint.
Megkopott fényképeken őseim
keserédes mosoly fut arcomon,
könnyeimet már nem,
de a szép emlékképeket
előcsalom, ringatnak nagyon.
Szállnak a meghitt dallamok
csilingel a száncsengő melódia,
itt van karácsony napja
a szeretet, meghittség ideje,
s ez az érzés, a harmónia.
Sancho 20201129
Erdélyország tornácáról
Erdélyország tornácáról
belátni
a fenyves erdőket es,
a fehér felhőket es,
mezőkön a szorgos kezeket es.
Hallani az imákat es,
himnuszt es.
Érezni illatát
pityókás kenyérnek es,
s ahogy a szél csipkedi arcul
a hegyeket es.
Harangok es zúgnak,
folyók es szaladnak,
zászlók es lobognak.
Kiderül a dalokból es
tiéd Magyarország es,
Székelyföld es.
Sancho 2020.09.25.
Odahaza
/aggódva figyelő/
Odahaza várj, most sehová ne menj el,
csak hogy átölelhesselek két kezemmel,
mert
búbánata van ennek a nagy világnak,
türelem kell, míg rendet nem csinálnak.
Beteg lett a tavasz, és drágább az élet,
maradj otthon, a jövő hoz még szépet,
majd
láss szőlőfürtöt, virágokat a kertben,
madarat, szivárványt egy esőcseppben.
Odahaza várj, remélem mielőbb utazom,
mosolyod kell, magamban ringatom,
akkor
kensz nekem két szilvalekváros kenyeret,
megnézzük együtt a poros fényképeket.
Közben mesélsz, iszom minden szavad,
hisz', amit tőled kapok, csak az marad,
örökre...
és amíg újra veled nem leszek megint,
olvass ki pár könyvet kedved szerint.
Jó anyám hívlak minden nap telefonon,
nem nyugszom míg kezedet nem fogom,
tudod,
búbánata van ennek a nagy világnak,
türelem kell, míg rendet nem csinálnak.
Sancho 2020.04.03.
Új év kezdődik
Lám', elfogytak az ünnepi morzsák,
már a vízkereszten is túl vagyunk,
emlékképeinkben élnek a fenyőfák,
és ahogy boldog új évet kívántunk.
...meleg kuckóban jó teát szürcsölgetni,
néha kinézni az ablakon, esik e a hó...
Mindenki meg van mostanra áldva,
a szívek telis-tele vannak szeretettel,
talán teljesült minden gyermek álma,
a nagy terveket meg, ne felejtsük el.
...fagyos januárban sehová sem kell menni,
egyszer, téli álomba merülni volna jó...
Sancho 2020.01.10.
Ismét Öcsémhez †
/ Károly öcsém halálának 20. évfordulójára /
Öcsém, gyorsan telnek az évek,
sietnek kitölteni ami még van,
hidd el nincs nap, hogy fel ne nézzek,
apánkra, rád, ma is imádkoztam.
Tudom, te már ott rám vársz,
meglehet nagy türelemmel,
meglehet, nagyon vissza vágysz,
várlak, várlak összes hitemmel.
Húsz év, Isten segíts lelkemen,
hiányod meg nem szokom testvérem,
nagymamánk száz lenne kereken,
arcomat két kezembe temetem.
Itt semmi sem ugyan olyan,
forró a nyár, elolvadnak a jéghegyek,
nem élnek az emberek boldogan,
Jézusom, úgy lennék még kisgyerek.
Elbújnánk kuncogva a nádasban,
boldogan másznánk fel az akácfára,
fogócska után sem feküdtünk le fáradtan,
éltünk, hálás vagyok minden barátnak.
Tele vagyok csodálatos emlékképekkel,
titkokkal, senki másé csak az enyém
meg a tiéd, többieknek ami éppen kell,
őrzöm, világom nélküled oly kemény.
Anyánk szívét megragasztani nem lehet,
fiad távolléte lelkén nem segít,
bár én könnyen elengedtelek,
Isten a forgatókönyvben valamit elírt.
Szerintem sok évszámot megcserélt,
a hamut a mamuttal is összekeveri,
minden esetre velem már rég beszélt,
Öcsém, jövök megint, ha ő is engedi.
Sancho 2019-10-22
Őszbehajló
Szerettem volna ha marad még a nyár,
de annak vége, rövidebbek a nappalok,
ősz festi majd színesre fáknak lombjait,
ködfátyolt hint, esővel köpködi az ablakot.
Már előre látom, a sárgás-pirosas levelet,
a réz színűt, a többit aranybarnának hagy ott,
párat direkt kifelejt ilyen-olyan zöldnek,
úgy van vele, bírják a januári nagy fagyot.
Hosszabb nadrágot veszek elő, meg cipőt,
talán sálat is, tán' teavizet forralok,
ki tudja már a nyár után a tél kopog,
havat hint, s jégvirággal veti be az ablakot.
Ha mindig nem is kék felettünk az ég,
a természetnek örök csodálója maradok,
szeretem az esőt, a cikázó villámcsíkokat,
a Földet ahol élek, minek lakója vagyok.
Szerettem volna ha marad még a nyár,
előre látom a sárgás-pirosas levelet,
hosszabb nadrágot veszek fel, meg cipőt,
fázom, de hátha szövök őszbehajló terveket.
Sancho
Egy SMS
Megette a nyár az illatos tavaszt,
mohó vággyal gyümölcsöket érlelt,
sárga repcét, aranyló búzamezőt,
andalító holdas estéket képzelt...
Madárka gubbaszt falevelek alatt,
fáradt, már tegnap is lustán énekelt,
de a tücsök csak ciripelt, ciripelt,
hogy minden csillag ragyogva ébredt fel...
Pattog a tűz, szalonnát sütögetnek,
van aki ül, van aki eléje térdelt,
Szent Iván éjjelén a félhomályban,
szikrák közt a pillangó páholyt bérelt...
Jég, légkondi, ernyők és hűvös szobák,
az ember forró húslevest ebédelt,
forró rántott húst és sütemény-csodát,
kávét a végére, majd szép reménnyel...
Megérett végre a sok magyar dinnye,
csábít friss kenyérrel, édes levével,
megette a nyár, a hónapokat is,
visszaöklendezi majd emlékképekkel...
Sancho 2019.08.01.
Évforduló
/ Édesanyám 70. születésnapjára /
Annyiféle öröm és szép volt már az életemben,
a szemed
Többsége rám talált, nem is kerestem.
a mosolyod
Most is épp benne vagyok egy ünnepben,
az illatod
Édesanyám, hát ma lettél kerek hetven!
Számok, évek, hónapok, hetek, órák, reggelek,
barátok, rokonok, ifjak és öregek,
Jó dolgok, rossz napok, meleg nyarak, hideg telek,
vérnyomásnak pofonok, így van ez, mint a közhelyek.
Még sokáig ússzon a tengeren csónakod,
kívánja menyed, s gyermeked,
Szeretünk örökké, legyen bár mi óhajod,
mi mosollyal szárítjuk a könnyeket.
Annyiféle öröm és szép lesz még az életedben,
a szeretet
Többsége rád talál, Isten éltessen!
a szavak
Boldog Születésnapot, csak jó egészség legyen,
a szíved
Édesanyám, hát ma lettél kerek hetven!
Sancho 2019. 01. 18.
Citerák húrjairól
Néhányszor már együtt voltam veletek,
Áldja meg a teremtő a muzsikáló kezeket,
Áldja meg az éneket, a mosolygós szemeket.
Citerák húrjairól röpködnek a kottajelek,
Mint a villanydrótokról a sok fecskegyerek,
A köcsögduda dörmög, horkol, s ez így kerek.
Olykor elpattan egy-egy drótkötél,
A pengető félre táncol, ám mit se fél,
Mert attól szép, hogy a szív zenél.
A szíveknek öröm, tapsol a közönség,
Mert eljut a fülekbe az igazi örökség,
Bárhol is szól, a nyelv közös rég.
Ti többet éltek kicsit, mint mások,
Ti vagytok az örök ifjú Dudorások,
S meglehet, szebbek általatok az álmok.
Néhányszor még együtt leszek veletek,
Áldja meg a teremtő a muzsikáló kezeket,
Áldja meg az éneket, a mosolygós szemeket.
Sancho 2018-09-13
Pedagógus napra
Írta: Kovács Sándor
Idézet:
„S mondhatnék többet vallomásnak:
Én gyermeknek, jónak születtem,
Csak az élet lovalt be másnak."
Ady Endre
Pedagógus
A pedagógus, mint egy jó mágus, olyan ember.
Érdekes, figyelemfelkeltő, titkait sosem árulja el.
Kell, hogy legyen egy kis hókuszpókusz benne,
hiszen tanít, nevel a jóra, ilyen-olyan csellel,
így hát;
Köszönöm az Á-t, a B-t, és a C-t,
a többi betűt, s a végén a Zs-t.
Köszönöm a számtant, és a számokat,
a törit, a föcit, egyesét, ötösét.
Köszönöm a türelem rózsáját,
útmutatását a megoldások felé.
Köszönöm a mondatok varázsát,
terelgetett a nagybetűs élet elé.
Ma is szeretnék csúnyákat idézni,
például: „nem normális", vagy hogy „hülye",
De Ő mégis csak egy jó mágus,
mert van neki is szeme, lelke, füle.
Van családja, gyermeke, unokája,
humora, szigora, csúf ruhája, naplója,
sárga csekkeket fizet, mosógéppel mos,
és ha kell, üzeneteket ír a margóra.
A pedagógus, mint egy jó mágus, olyan ember.
Érdekes, figyelemfelkeltő, titkait sosem árulja el.
Kell, hogy legyen egy kis hókuszpókusz benne,
Hiszen tanít, nevel a jóra, ilyen-olyan csellel.
Két angyal 2017
Egy selymes nap reggelén
Aprócska angyalka érkezett
A Földre; Anna,
S egy másik nap délután,
Újabb angyal jött nevetve,
Ő a Benedek nevet kapta.
Szárnyaikon arany-csillámpor,
Törékeny, halk zümmögés,
Örömkönnyeket adnak,
Mosolygós mámort vígan,
S e Tünemények immár,
A családnak, világnak vannak.
Míg édesded szunyókál,
Kíváncsi tekintetek a porcikákon;
Nézi édesanyja, édesapja,
Meg nagypapája, nagymamája.
Rokonok, ismerősök csodálják,
Türelmetlen mind, hogy kezébe kapja.
Olyan formák Ők, mint a hímes tojás,
Vagy a lágy kenyér, s a porcelán,
Senki el ne ejtse e két kisbabát!
Hiszen övék a jövő,
Zárja szívébe, szeresse, imádja,
Mindenki lássa meg bennük önmagát.
A mi cicánk
A mi cicánk friss harmatot lefetyelne,
ha minden reggel kakasszóra kelne.
Szívesebben ébred déli harangszóra,
pont amikor jó ebédhez szól a nóta.
Ám a cicánk nem hallja a kongást,
húzná a „lóbőrt" folyton-folyvást.
Hangosan nyávog, ismerős egy rejtjel,
konzerv husi legyen, rajta némi tejfel.
A mi cicánk a Lily nevet kapta,
ha simogatjuk nyálcsorgatva hagyja.
Két évtized után is hízeleg, dorombol,
szeret játszani, de még akkor sem karmol.
A mi cicánk, dísze a motorháztetőnek,
sertepertél ott is ahol jókat főznek.
Kedvenc helye az ablakpárkány,
a forró radiátor, s nem a hideg márvány.
A mi cicánk kíváncsi kis szőrgombóc,
selymes bundájú, nem akármilyen pokróc.
Párduc lépteit hallani sem lehet,
így éli életét, ki tudja, kilencet e vagy hetet.
Őszt kívánok
Őszt kívánok, színpompás őszt,
olyan lassan szöszmötölőst,
halkan csörömpölőst,
forró teát szürcsölgetőst...
Hogy mi a szép az őszben,
olyan, mint a Nap felkelőben,
sejtelmes utakkal szőtten,
ami eljött eddig minden esztendőben.
Őszt kívánok, színpompás őszt,
olyan mindent gyűjtögetőst,
dínom-dánom szüretelőst,
sok csodát meglelőst...
Mert szép is az őszben;
apró jelet látni egy kőben,
fűben, fában, levegőben,
s mindent még bele sem szőttem...
Őszt kívánok...
Mandulafák tövében
Mandulafák tövében kis házikó tanyázik,
ajtajába, ablakába, fehérben rá virágzik.
Almafák közt friss fűszőnyeg tekereg,
körös-körül sok szál jácint integet.
A vén cseresznye ágain madár vall szerelmet,
amott lágy szellő terelgeti az apró méheket.
Lent csiga csúszik, tujafákban veréb csicsereg,
Jól érzi itt magát felnőtt, s egy pár kisgyerek.
A bográcsban paprikás krumpli is rotyoghat,
mindenki boldog, ki így, ki úgy mulat.
Mandulafák tövében kis házikó tanyázik,
ajtajába, ablakába, fehérben rá virágzik.
Sancho 2017-04-23.
Szép szombatom
/Augusztus húszra/
Melenget a kemence, mellőle mélázom pár pillanatra,
S az ablakokon át belerévedek az ébredező pirkadatba...
Lámpafejek ásítoznak
oszlopoknak tetején,
lepkecsókkal alszik el
az éjjeli szenvedély...
és zászlók lobognak.
Titkokkal a bagoly
megtér fészkére,
szárnyait a napfény
épp hogy nem érte...
és zászlók lobognak.
Ásít tucatnyi kakas,
ébreszteni készülnek,
s a hajnal a fákra is
árnyékokat fésülnek...
és zászlók lobognak.
Elaludt sok csillag,
tücskök sem zenélnek,
lágy kenyér illatot
adok a vén nyári szélnek...
és zászlók lobognak.
Vigye el hozzád
nemes lelkű ünnepünk,
melybe pár pillanatra
együtt belerévedünk...
és zászlók lobognak.
2016-08-20 Sancho
Kukucska virágzás
Hófehér a menyasszonyi ruhád,
Telis-tele, csüngő csipkezuhataggal,
Csodálom, csábítasz édes illatoddal.
Méhek zümmögnek nászindulót,
Aranyként ragyognak ők a napfénnyel,
S, bódultan keringnek pár tündérrel.
Mily' selymes, sejtelmes a kór,
Mámorral úszó, édes bók-varázs,
Szerelem-jutalom a csók, s a láz.
Éjjel is reád kacsint a teli Hold,
Hajnalig, halkan úszik kábán,
Lyukas zokni, s lakkcipő lóg a lábán.
Mosolyog sok ezer csillag rajta,
De békasereg kuruttyol keringőt,
Akácvirág köt a májussal örök esküvőt.
S ha majd a méz, édes emléket idéz,
Melyet méhek milliója csent el,
Tudom, édes illatoddal csábítottál el.
2015-05-13 Sancho
Év végére
Zöld fenyők között
angyalok örülnek,
Talpuk alá a hópihék
Csárdást fütyölnek,
Másnapos harangok
Fülükbe delet zúgnak,
Bejglikből a mazsolák
A pohár felé kúsznak.
Buborékok akcióznak
Kótyagos a szilveszter,
Dalos szerpentin csavarog
Mit kezdjen a rímekkel,
De csuklik két hóember,
Egy kutya meg egy eb,
Vacsognak egymásra
Idén melyikük a szebb.
Bottal ütheted nyomát
Minden szem lencsének,
Ha elsején fehérnép
Jön hozzád vendégnek,
Angyalok örülnek
Zöld fenyők között,
Mert az ördög elvitte
Kétezer tizenötöt.
2015-12-16 Sancho
Ünnepre hangoló
Az ünnepek már a kertek alatt lépdelnek,
Adventi koszorúkra viaszcseppek térdelnek.
Még a csillagok is...
Lángra gyúlnak sorra, Karácsony lesz hirtelen,
Kinek hite van, a szeretettel tudja mit tegyen.
Benne jó szó lakik, mosoly, és ölelő karok,
Én kaptam párszor, ám jobb amikor adok.
Mert a szeretet...
Érzése meleg, simogató, és egyedi porcelán,
Örömkönnyekkel teli tenger, vagy óceán.
Készülődöm, eshet hó, jöhetnek vidám angyalok,
A böjt és a rossz lassan tovább andalog.
Így vagy úgy...
Amikor a Karácsony a párkányodon könyököl,
Tudd, hogy valaki fentről, érted is tündököl.
2015 december 9. Sancho
Ezüstös fény
/ Ildikónak /
Úgy, mint a patak és a kő,
Semmi más nem tud összecsiszolódni,
...ám az idő azt is megoldja...
S abban a patakban
Te vagy a víz, és én vagyok a kő.
Egy mederben kanyargunk,
Utunk sok-sok éve egy irány,
Lelkünkben jaj-dallamok és örömök,
...ám az idő azt is megoldja...
Koccanásból, napsugárból sincs hiány.
Ezüstös fény simogatja a Holdat,
Észre sem vettük, ránk is esett egy kevés,
És ahogy az évek múlnak,
...ám az idő azt is megoldja...
Jól esik, amikor a szívemhez beszélsz.
Úgy, mint a patak és a kő,
Semmi más nem tud együtt létezni, mint mi,
Ám a szívünk azt is megoldja...
Mert számodra én vagyok a férfi,
És számomra Te vagy a nő.
Hát, tarts velem, amíg jól esik,
Míg talpunk alól az út el nem veszik,
Mert szívem addig dobog, és szemem addig lát,
Amíg a folyóban görget a víz, úgy kerek e világ.
...ám az idő azt is megoldja...
Szeretettel 25. Házassági évfordulónkra
2015-08-11 Sancho
Tavasz csörömpöl
Tavasz csörömpöl a tél gyomrában,
jégcsap hörög íztelen szaftjában,
„szegény" hóvirágok „csalnak" mosolyt,
arcodról olvad a méla bú, mi volt.
Hajba kapnak még a zsivány szelek,
fent kócosak a szürke fellegek,
ám a Nap fénysebességgel tekint,
lelkedbe ejti a „Dé" vitamint.
Dagadt rügyek harmatot csámcsognak,
bár pattognak, ringanak álmosan,
mint szerelmes gerlepár a dróton,
ők egymásnak turbékolnak folyton.
Cseppre csepp, eső esik csendesen,
tavasz csörömpöl bádog ereszen,
fehér angyalok jajveszékelnek,
árnyéka nőtt a barna medvének?
Ne bujkáljon tovább a kikelet,
erdők, mezők mondjanak vicceket,
tegyen már hamar rendet az Isten,
az életnek így, csattanója nincsen!
2015-02-26 Sancho
S a lélek, ím csendesül...
Mint kisgyermek, ki cukrot kapott,
tudja, most csak ő boldog egyedül.
Hát lásd, a hegyek felől hófelhők érkeznek,
bennük az égi ajándékok már vétkeztek,
nem ellened, pont veled,
s lélek-őrző angyalok ülnek melletted.
Boldog Karácsonyt!
Porcelán dal
Fenyőágon ül az angyal,
Aranyszínű, bongyor hajjal,
Kezében kis harsonával,
Szól egy pici porcelán dal.
Csingiling, csingiling, csingiling,
December bá' havat hint,
Karácsonyon száz csengő ring,
Csingiling, csingiling, csingiling.
Ünnepnap van minden házban,
Emlék egy, egy gyertyalángban,
Öröm, mosoly száz szikrában,
Étel, ital illatában.
Szól egy pici porcelán dal,
Fenyőágon ül az angyal,
Száján édes tejszínhabbal,
Fülelnek a Karácsonnyal.
Csingiling, csingiling, csingiling...
Mikulás jön
Piros puttonyom hatalmas,
És feneketlen teli zsák,
Mindenki kap ajándékot,
Nincs is benne semmi más.
Ha kinézel az ablakon,
Biz' én vagyok az, a Mikulás,
Viszek neked szaloncukrot,
Bár, velem van a nagy virgács.
Mondj egy verset, énekelj,
Mesekönyv, kisautó lesz a jutalom,
De ha rosszul viselkedtél,
Messze visz a krampuszom.
Szarva vörös, patája fekete,
Messziről látszik a ropogós havon,
Ne félj tőle, csak énekelj,
S ha mocorog, majd én vágom nyakon.
----------------------------------------------------------------------------------------:)
Öcsémhez †
/Halálának 15. évfordulójára/
Azóta tizenötször ment el a nyár,
nincs jövőnk, s a múlt halvány.
Azóta szelídebb a csend, sírni fáj,
hiányod, szívekbe tengert váj.
Azóta megváltozott minden ember,
szólni, látni, jönni sem mer.
Azóta az ősz, telis-tele könnyekkel,
Isten, csak játszik a lelkemmel.
Azóta, mióta a mennyben jársz,
mindent, s minden titkot látsz?
Azóta, mióta itt hagytál, visszavágysz,
te is ugyan úgy, megnyugvásra vársz?
Azóta tizenötször ment el a tél,
tavasz sincs, a nyár sem él.
Azóta az élet, tesó nagyon kemény,
csak haldoklik az összes remény.
Azóta egyre jobban öregszem, jönnek bajok,
barázdáim mélyülnek, csak vagyok.
Azóta kezem remeg, a légynek is mellé csapok,
csókolommal köszönnek a csitri csajok.
Azóta már csak gondolatban vagy velem,
az emlékezés gyertyáit tövig égettem.
Azóta tizenötször ment el a nyár,
csilió csillag közt, fényesen ragyogjál.
2014-10-16 Sancho
Ha a felhők nem sírnak nagyon
Idén korábban ébredt fel az ősz,
A nyár becsomagolt, picit tán' elidőz,
S ha a felhők nem sírnak nagyon,
Vénasszonyok pletykálkodnak
Egy szúette kis padon.
Sok titok van amit nem tudnak,
Mint fecskék a dróton, cservognak,
S ha a felhők nem sírnak nagyon,
Lassan elrepülnek ők is egy
hűvösebb napon.
Üres gólyafészkekbe köszön a szél,
Leveleket gyűjt, szórja szanaszét,
S ha a felhők nem sírnak nagyon,
Az ősz el nem ázik, mégis
Nyomot hagy a harmaton.
Idén korábban ébredt fel az ősz,
Kedvem a sárguló tölgyek közt időz,
S ha a felhők nem sírnak nagyon,
Múzsám csókját homlokomon,
Soraimat pedig rád hagyom.
2014-09-04 Sancho
Könny és mosoly
/ Erdély hazám... /
Még láttam fenyőket a nagy hegyeken,
Ahol felhők könnyei sűrűn hulltak reájuk,
Kavicsok gördültek a zúgó patakban,
S én Istenszéke alatt mosolyt kerestem.
Még láttam székelyt kapuja alatt,
Ahogy viseletben asszonyára várt,
Misére hívta őket a nagyharang,
S ahogy ballagtak, szemembe könny szaladt.
Még láttam táncost igaz szóra járni,
Hegedűt sírni a nótában hosszan,
Mosollyal együtt énekelni a dalt.
A múlttal akartunk akkor eggyé válni.
Még láttam szemükben könnyet ülni,
Ölelésükben szeretetet, adni és adni
Nem várva semmit, csak mosolyt,
S egy jó szót, szívüket éreztem megkönnyebbülni.
Még látok reményt az arcokban valahol,
Falvakban, ételben, italban, táncokban,
És lobogónkban, mi lelkünknek dobbanása.
Velünk együtt él a könny és a mosoly.
Sancho 2014-07-30
Hű a lelkem
/Gréty kutyám emlékére 2002-2014/
Hát elmentél te kutyafülű,
örökre itt hagytál hű barátom,
betegség győzött életed felett,
elmúlt a kín, lábad nyomát se látom.
Májusi eső áztatja sírod virágait,
rá sírja összes emlék- aranyát,
szívem szakad meg kutyuskám, de
hű a lelkem, ahogy hű voltál te, hozzám.
Nélküled üresebb a ház, kutyafülű,
üresek a vasárnapok a Tőserdő,
már nem látlak az ajtóban várakozni,
ha majd egy mulatságból jövök elő.
Menj békével, aludd örök álmaid,
ébredj az örök vadászmezőkön,
hiányozni fogsz te barna szőrű,
barna szemű, lelked tündököljön.
Sancho 2014-05-26
----- --- -----
Húsvét Hétfő
Erdélyi emlékeimből
Dugába dőltek a hideg böjti szelek,
csillagos éj csendjében a Hold se kerek,
halvány fénnyel pislákol a hajnal,
a Nap, lassan minden árnyat fel fal.
Isten házába érkeznek az emberek,
imára érnek össze a dolgos kezek,
s, mi jó falat a kosárban áldást kapott,
immár a férfinép, locsolkodni indulhatott.
Játszint nyílik kiskertekben, minden kapu nyitva,
szép leányok várják idén is, locsolóit vissza,
mennek sorba, kopogtatnak tisztelettel,
mosoly ül arcukon, csillogó szemekkel.
Versel a legény, s a leány várja,
hogy ne hervadozzon, a rózsavizet állja,
jutott belőle bőven, megöntözte szépen,
két hímes tojás lapul ezért a zsebében.
Délidőben elázott a fehérnép java,
kacskaringós úton poroszkál a legény haza,
esőcseppek gyűlnek kalapjának karimáján,
elszaladt a Húsvét hétfő, az ünnepek paripáján.
2010-04-05 Sancho
Új idő
/Hál' Istennek /
Nem füstölnek már a téglakémények,
de a házak cserepei sem dideregnek,
sárga nárciszok nyílnak húsz fokban,
s a madarak tavasz-titkot csicseregnek.
Méhek zümmögnek gyümölcsfák virágán,
a zsenge fűben fiatal bogarak csatáznak,
az ásó mély nyomokat hagyott a földben,
benne a magvak most, friss esőre vágynak.
Nincs szebb 'tán' a márciusi kikeletnél,
ahogy a szél illattal itatja át a lelkeket,
úgy sző a kék ég veled terveket, mint a pók,
s viszi, sodorja magával messzire a terheket.
„Hál' Istennek", szólsz akkor suttogva,
egy ima a sok szépségért mindenképp jár,
a jóért is, a mosolyért is, az egészségért,
s a tavasz dolgait folytatja a forró nyár.
Lesz majd piros alma, földieper, sárgabarack,
meg zöldborsó, újhagyma és jégcsapretek,
érik a szőlő, a bor az ünnepi mulatozásnak,
aranyló búzatáblákból sütnek friss kenyeret.
Nem füstölnek téglakémények,
házak cserepei sem dideregnek,
fehér nárciszok húsz fokban,
s a madarak tavaszt csicseregnek.
Emlékképek
Kifacsart szőlő vagyok, törköly,
Sajgó lábú szüreti mulatság,
Borz szagú inghez tapadó
Ünnepi kiváltság.
Kíváncsi tekintet tapogat,
Érzem, hogy forog velem a Világ,
S, zenél a sok kéz, fülembe tapsoló
Őszköszöntő imádság.
Reggeltől estig, testem már fullad,
Jövőmben izomlázas fáradtság,
Bicegő jaj-perceimmel múló
Emlék-illatú igazság.
Kifacsart szőlő vagyok, törköly,
Sajgó lábú szüreti mulatság,
Borz szagú inghez tapadó
Ünnepi kiváltság.
Télűzőt kiáltok
Hamis ígéretekkel csapott be a tél,
Bűntársa most a langymeleg szél,
Lám a hóvirág is korábban integet,
Hát így tizedeli a tavaszi kincseket.
Jó lenne, ha a víz jéggé már nem dermedne,
S az Isten az évszakok közt is rendet tenne,
Bár a tél becsapta az egész világot,
Majd én veled farsangkor, télűzőt kiáltok.
A bálban mulatunk, jelmezben kell lenni,
Nagy, kerek, lekváros fánkot fogunk enni,
Lesz zsákbamacska, tombola, tánc és zene,
Hátha akkor tőle a tél, halálra ijedne.
Mivel a kutya még nem ette meg a telet,
Időjósunk is mondja, hó mindenütt lehet,
Lehet, kell még a szánkó, sapka és a sál,
Becsapott a tél, hogy forralt bort ihassál.
Táncolni könnyű
/Néptáncos inskripció/
Magamra öltöm a néptáncos ruhát,
Szép Székely inget, kalapot, csizmát,
Mellényemen fénylenek a pitykék,
Büszke mind a tizenkilenc ismét.
Asszonyok húznak sok alsó szoknyát,
Szépítkeznek, egymás haját fonják,
Szoknyájukon igazgatják a fodrokat,
Próbaként, csujogatót mondanak.
Kész lett a küllem, ám lépünk párat,
Fejben járjuk át újra a koreográfiákat,
Majd halkan a deszkák mögé sétálunk,
Hogy beteljesüljön amire vágyunk.
Lábaim megremegnek mielőtt táncolok,
Szívem zakatol, aprón levegőért kapkodok,
Tele a nézőtér kíváncsi emberekkel,
Össze, összenézünk már a zenészekkel.
Párom szemében is látom az izgalmat,
Vigaszom annyi, a színpadon elmúlhat,
Csizmám csillog a lámpák fényében,
Öröm lakozik a zenében, minden lépésben.
Táncolni könnyű, látod mindenki mosolyát,
Elfelejtjük pár percre szívünk búját és baját,
Most már más vagyok, már nincs izgalom,
Kis izzadtságcseppek csiklandozzák homlokom.
Padkapor ködöl, szívemet hegedűszó simogatja,
S a végén, megáll a levegő egy pillanatra,
Nem lélegzem, nem pislogok, állok a tapsban,
Meghajlok, ébredek, lelépek szépen, lassan.
Vágyunk beteljesült, őseink üzentek általunk,
Ám, van még tarsolyunkban sok mit átadjunk,
Táncolni könnyű, látod mindenki mosolyát,
Elfelejtjük pár percre szívünk búját és baját.
Boldog új évet !
Lám', újra elmúlt egy esztendő...
Hónapok mögöttem, épp tizenkettő,
Bennük hagytam sok-sok mosolyom,
Örömkönnyem, s némi bánatom,
Szép emléket egy, egy könyvlapon,
Telem, őszöm, nyaram, s tavaszom.
Remélem, benne voltam a tiédben,
Egy kérdésben, válaszban, miértben,
Hisz', jó lenne együtt verselni, utazni,
Az új évben ismét táncolni, s mulatni,
Nevetve élni, s kelni fel kalandot kutatni,
Emlegess, és hagyj engem csuklani.
Boldog új évet, bőséget, egészséget,
Kívánom, hogy találd meg szerencsédet,
Örömöd, munkád gyümölcsében legyen,
Szíved dobogjon soká, s csak jót tegyen,
Várnak még évszakok velem, veled
Tavaszom, nyaram, őszöm, s telem.
Búcsúzz hát el az óévtől, ints, legyints,
Mi volt, még a legjobb mesékben sincs,
Így, legyen most malacod, bő vacsora,
Szóljon trombita, simuljon pezsgő torkodra,
Szerpentin szálljon, üljön konfetti az orrodra,
S ha tudsz, e dalos éjszakára emlékezz vissza!
Boldog Új Évet Kívánok Mindenkinek!
Sancho
Karácsonyra
Amikor angyalkönnyek ülnek az ablakra,
S a szél rázendít egy fázós dallamra
Tudom, hideg lesz és fagyni fog hajnalra.
Gyertyám melegét küldöm...
Dermedő jégvirágnak illata nincsen,
Sem magja, mit jövőbe hintsen,
Kint hófehér paplan alá vágyik minden.
Gyertyám fényét küldöm...
Átlátok rajtuk, hisz' bőrük oly' hideg,
Szirmaik tetszenek, bár kissé rideg,
Adok én nektek, szép karácsonyi hitet.
Gyertyám illatát küldöm...
Amikor a hópelyhek andalogva járnak,
Mosolyt hoznak magukkal, emberre vágynak,
Ám akkor este, majd csodákat látnak.
Gyertyám idejét küldöm...
Angyalok várnak, fények és pompák,
S az éj a lelkeket tán' rég egybefonták,
Hozzátok illatát, békét, karácsonyfát !
Csizma és Kösöntyű
Megszámlálni sem tudom
csizmám lábnyomát
mit színpadon hagyott,
bár jártam padlószőnyegen,
szürke betonon, rideg kőlapokon.
Néha csak a zöld füvet,
bűzös aszfalton az
izzadtságcseppeket taposom...
Mennyi kéz zengte a tapsot,
tucatnyi ember, öröme
a szívnek, a léleknek,
s az enyémnek ugyan úgy,
hiszen bárhol otthagyom.
Legyen tél vagy nyáridő,
csizmám elkísér, velem van,
pár perces csak az alkalom...
Megszámlálni sem tudom
annyi a pár perces alkalom,
részvétel egy dicsőítő ünnepen,
vagy csak állni némán
viseletben, rideg kőlapokon.
Vagy hegedűszóra a kotta-
füzetből a fekete hangjegyeket
véletlen halálra taposom...
Mennyi kéz zengte a tapsot
páromnak, s a többieknek,
felocsúdni alig maradt idő,
hajolni meg lihegve akkor,
pitykéim fényét otthagyom.
Minden évben otthagynék még
egyet - egyet veletek Kösöntyűsök,
ma is, hiszen ez a 20 éves jubileum...
Ragyogj Kösöntyű !
Tavasz rezdül
Madárka szállt a fenyőágra,
Szuszogva les a távolságba,
Míg pihen szél hasított szárnya.
Mint egy tétova kis angyal,
Kacérkodik a márciusi nappal,
E rezdülés fülembe hangokat csal...
Zümmögőt, zizzenőt, surranót,
Lüktetőt, ugrálót, csusszanót,
Reccsenőt, percegőt, csobbanót.
Ibolyatenger hullámzik lent,
Bokrokon levelek, s a fákon fent,
Mindenhol negédes illat kereng.
Madárka száll, tavasz rezdül,
Felhőből virágra csepp terül,
S az erdő altatódalt hegedül...
Zümmögőt, zizzenőt, surranót,
Lüktetőt, ugrálót, csusszanót,
Reccsenőt, percegőt, csobbanót.
Tőserdei szilencium II.
Erdő, erdő, jól megfáradt Tőserdő,
Januárban friss hó alatt szendergő.
Az ősz eldugta szikrázó fényedet,
ködfátyol simogat, s a hűs szellő.
Erdő, erdő, szeretlek nézni téged,
szeretem hallgatni a neszt belőled.
Ősfáidból megölelek egyet-egyet,
olykor megérzem a szívverésed.
Erdő, erdő, megismersz jól tudom,
lábnyomokat hagyok erdei utakon.
Élményt adsz gyönyörű természet,
szívemben laksz nagyon, de nagyon.
Erdő, erdő, kívánom hát tavaszod,
lelkemben járjon tisztító illatod.
Tó tükrében már látni a kék eget,
nyújts felém nyüzsgő farsangod.
Óév - Újév
Lehet, hogy tikk-takkol az óra,
lehet szép az év, vagy éppen ócska,
rám pislogtak az idő homokszemei,
sors-könyvemből ki nem lehet pöccinteni.
Sutba vágom megtelt naptáram lapjait,
kitartó erővel éltem meg mindennapjait,
kicserélem, függjenek előttem új remények,
veletek, hisz` hitet vetettem belétek.
Alpok alja várt, s jártam a Hargitán,
melóztam izzó nyárnak derekán,
eltáncoltam népem muzsikáján,
gondolkoztam az élet fonákján.
Közben az ünnepek jöttek, mentek,
erdő fái a földből évgyűrűket vettek,
drágult az élet, lettek friss halottak,
ezek világvégi hangulatot hoztak.
Amit tavaly kívántatok nekem,
egészség, szerencse, jöttek velem,
hiszem, s viszem, kívánok jólétet,
Neked, s magamnak, boldogabb új évet!
_______________
Karácsonyt szerető
Az utolsó kis falevél is leesett,
S az ősz, ebből szőtt szőnyeget.
De a fenyő, csak állt délcegen...
Óh, fenyő! Égtájakkal szemező,
Napot, holdat, kémlelő,
Négy évszakkal megküzdő,
Égbe, földbe törtető...
Tűrte a novemberi hideget,
Decemberben hó esett.
De a fenyő, csak állt délcegen...
Óh, fenyő! Házakba költöző,
Színpompás díszekbe öltöző,
Szeretetet védelmező,
Angyalokat röptető...
Békét, nyugalmat hintett,
Reményt adott és erős hitet,
S Karácsony lépdelt a szíveken.
Óh, fenyő! Ágaid között
Gömbök csillognak,
S a Föld, hálát ad
Egy fénylő csillagnak.
De a szél, hideg...
Hókucsmába burkolózott
a Kárpátok minden csúcsa,
és az Alpok összes búbja,
délceg fenyők ágait
hópelyhek súlya húzza.
Olykor a Nap vakmerő,
a felhők mögül előbújna,
de a szél hideg, s ő azokat
szemtelenül oda, odafújja.
Elhalkulnak patakok, folyók,
tükörré dermednek a tavak,
rájuk fehér hópaplan tapad,
nádasokban madarak bújnak,
s a csendben nincsenek szavak.
Olykor a Nap vakmerő,
pillantásnyi időre kint marad,
de a szél hideg, sugaraiba
szemtelenül beleharap.
Hótakaró alatt a nagy medence,
az Alföld s a Róna,
készülünk karácsonyra,
kisszobánkba vágyik már
egy délceg fenyőfa.
Olykor a Nap vakmerő,
rákacsint az éjben egy Csillagra,
de a szél hideg, s most lelkét
szemtelenül a kis Jézusra bízza.
Sancho
Hozzád jöttem én...
Holt lelked jöttem ünnepelni ma
gondolatban a hála sok,
szavakban kevés egy ima.
Könnyem szisszen olvadt viasz tetején
meg, meg billen a láng,
árnyékom remeg sírod peremén.
Hozzád jöttem én...
Istenem, te adtad, te vetted el,
az élet csak ennyi,
mit kezdesz a bánatos szívekkel.
Könnyem szisszen olvadt viasz tetején
meg, meg szólal a csend,
árnyékom remeg sírod peremén.
Hozzád jöttem én...
Tiszta lelkű virágszirmokat teszek
föléd hajolok kicsit,
s előcsalom a szép emlékeket.
Könnyem szisszen olvadt viasz tetején
meg, meg dermed a kép,
árnyékom remeg sírod peremén.
Hozzád jöttem én...
2012-11-01 Sancho
Rászánom életem...
Rászánom életem erre a Földre,
Születtem itt, hol szíve dobog,
Enyémmel együtt e nagy völgyben.
Karját kitárva fogadott örökbe,
Édesanyám vigyázta apró lépteim,
Élek, halok, s temetnek e rögökbe.
Én még annyi mindent nem láttam,
Vinne, vinne messzire el vágyam,
Ebben a trikolor színű hazában.
Rászánom életem egy nőre,
Szerelmem itt, hol szíve dobog,
Enyémmel együtt e nagy völgyben.
Karját kitárva fogadott örökbe,
Édesen fogadta közelgő lépteim,
Élek, halok, vele temetnek e rögökbe.
Én még annyi mindent nem láttam,
Vinne, vinne messzire el vágyam,
Ebben a trikolor színű hazában.
Rászánom életem, bízom mindkettőben,
Bölcsőmben a Kárpát-medencében,
a pirosban, a fehérben és a zöldben.
2012-10-18 Sancho
Kecseten /2012 /
Kecseten keltem fel szombat reggel,
kávéval kezemben sétáltam a tóhoz,
a ház mögött nyugalmat festett belém a táj
afféle színes, lágyan susogós ecsettel.
A szomszédban kakas kukorékolt,
előttem apró béka vetette lábát a partra,
a fűzfa ágai közt madarak repdestek,
s felettem az ég tiszta, azúrkék volt.
Itt zöldebb a fű ha jól nézi a vándor,
a hegyóriások közt törpe az ember,
olykor arcon cirógatott a nyári szél
nagyot szippantottam belőle valahányszor.
Vacsorám emléke a pityókás kenyér,
a töltött káposzta és a sült csülök,
barátaink kedves üdvözlése, a néptánc,
mely három év után mindennel felér.
Röpke időm ismét megtelt szeretettel,
adni és kapni lelket simogató érzés,
legyen az egy jó szó, ölelés egy mosoly,
szívemet megint teletették emlékekkel.
Hisz`, mint hazajáró az utat már ismerem,
és ismerem a szép magyar, ízes szavakat,
a Székely himnuszt, s a lobogónk hangját,
könnyeinkkel küzdve énekeljünk Kecseten.
2012-08-02 Sancho
Erdély hazám benned járok
Elindulok, megnézem a Kárpátokat,
Egészen a Hargitáig visz a lábam
S hagyom, hogy lelkem elvesszen
Az ősi, nyár melengette tájban.
Megpihenek a Kecseti nyugalomban,
Ahol a szívem mindig otthon van,
Táncot lejtek a csillagos ég alatt,
Völgyében hallgatom a dalt, mi ott fakadt.
Utam Csíkkarcfalvához kanyarog,
Ahol életemben először húsz éve jártam,
S hagyom, hogy lelkem elvesszen
Az ősi, déli harangszó bimm-bammjában.
Nekem ott kezdődött Erdély,
Belestem az igaz szívek hatalmába,
Beleharaphattam az életbe, a pityókásba,
Körbe vett a székely ember ízes szavajárása.
Mennyei szeretettel gondolok feléjük,
Bizsereg ma is mellkasom baljában,
S hagyom, hogy lelkem elvesszen
Az ősi, magyar lakta országban.
Erdély hazám benned járok...
Kultúra
Éjjel hegedűszóra ébredtem fel,
Arra, hogy egy tücsök ablakom alatt ciripel,
Telenyomta fejemet hangos kottajelekkel,
De én még aludtam volna könyörgöm, mint a tej!
Egész nap Mozart játszott a fejemmel,
Másnap az egészet, elölről kezdte el.
Hát, nem jó fej?
Sancho 2012-05-17
Láttál e szebb tavaszt...
Láttál e már virágszirmot kiskertedbe hullani,
Orgonafa ágain, kövér rügyeket pattanni...
Érzed e a szellőt, a trágya illatát a földbe,
Pár hét múlva beborul minden, minden zöldbe.
Látsz e méheket cseresznyefán izgatottan zsongani,
Lábacskájuk kosarában, virágport hordai...
Vetettél e borsót, krumplit, répát, egy sor retket,
Ugye, neked is várakozással van teli a lelked...
Nézd, amott tűzpiros tulipán bólogatva hívogat,
Nyitott ablaknál bársonykezű szél mormog bókokat.
Láttál e már ennél szebb, illatosabb tavaszt,
Odafentről a Napkorong is, igaz szerelmeket dagaszt.
Ha itt a tél…
Szavamra mondom, ha itt a tél,
terítőjére dermed az idő, s a fény.
Csipkebokrokon csillogó billió zúzmara,
kökénynek, s fenyőnek is illik az új ruha.
Ásítozó ablakokon jégvirágok híznak,
nincs egyforma köztük, kúsznak, nyílnak.
Egymáshoz bújtak házak tetején a cserepek,
Mint forró kemencében a sülő kenyerek.
Szavamra mondom, ha itt a tél,
havat kavargatva időz a szél.
Jégcsapokon kántál hideg dallamot,
kerteken át, parkok fái közt csavarog.
Szakad a hó, a dombot csenddel takarja,
szánkóra vágyik, gyermeki zsivajra.
Tó márványán korcsolya csikorog,
ha itt a tél, a hóember csak vigyorog.
Sancho
Holt ladik
Viharverte fák alatt csónak pihen,
Sem gazdája, sem evezője nincsen.
Tó vize billeg korhadt deszkái között,
Belőle a szürke gém is rég kiköltözött,
Olykor körülnézi még pár vadkacsa,
Akad e nekik ott némi apró vacsora.
Békák randevúznak szúnyogra várva,
Nászt brekegnek a holdas éjszakába,
Fülesbagoly kerget egeret a parton,
S lakmározik, nehogy éhen haljon.
Viharverte fák alatt csónak pihen,
Múltja van, jövője nincsen.
A kenyérhez
Több vagy nekem annál, mint aminek látszol
Légy itt velem, vagy testvéreid e világon bárhol.
S úgy szeretlek, mint anya a gyermekét,
Isten áldja meg a pék mind a két kezét.
És áldja meg a földet is, ahol születtél
A vizet és a tüzet, a kemencét amiben sülhettél.
Mert több vagy nekem ennél az ünnepnél.
Testem tápláléka vagy, égi manna, éltető erő,
Családtag és szeretet, tisztelet és békehirdető.
Emlékeim őrzője vagy egy-egy karéjra írva,
Mosollyal, s könnyekkel a morzsákra sírva.
Aranybarna köpenyed alatt láthatatlan a jövő,
De reményekkel telve, himnusszal érkező.
Mert több vagy nekem ennél az ünnepnél.
Elnézlek így a piros-fehér-zöld szalaggal a derekadon,
Szép szőttes terítővel a válladon...
Arra gondoltam, hogy minden nap így kellene felöltöznöd,
Szép vagy nagyon.
Jó kenyeret mindenkinek!
Víztükrén csónak ring
Víztükrén csónak ring,
simogatja a csendet,
Falevél a szél húrjain
lágy dallamot penget.
Virágzik a Napnak
millió ultraibolyája,
A nyár egyetlen,
perzselőn sugárzó virága.
Horgászok hada üli
körbe a kanyargós partot,
A csalihalak még kapnak
egy utolsó sanszot.
Amott a vén fák
langy` vizet kortyolnak,
Békák fürdenek,
a pókok lustán horgolnak.
Az öreg híd mára
új ruhában díszeleg,
Egy pár sirály az égen
nekik is tiszteleg.
Büszkén strázsál a kilátó,
őrzi partját,
Ha itt lennél, hallhatnád
a csend hangját.
Azok a 80-as évek.
Szép évek voltak. Holleanyó akkoriban még fiatal anyó lehetett, mert ritkábban takarított, mint manapság, talán kezdő háziasszony, s nem rázta úgy a párnákat, dunnákat ahogy manapság. Mégis, voltak évszakok, a megadott időegységnek megfelelően. És voltak még értelmes dolgok, amit ma, - valljuk be visszasírunk, vagy hiányolunk. Hát én is sírok idebenn, mélyen kicsit, s kívánom is, jöjjön belőle vissza sok szép dolog, ami boldogabbá tehetné életünket. Talán elcsépelt, de amikor megszülettünk és cseperedtünk, az utca volt az a hely, ahol jól éreztük magunkat, s persze a körülvevő környezet. Szerencsés vagyok, mert sokan voltunk gyerekek az utcánkba, volt ott kistó pecázni, csatorna tele csíborral meg piócákkal, nádas madarakkal és búvóhelyekkel, park sziklával, sok-sok fával, de volt a közelben nagyobb út s mellette erdő is tele vadakkal. Szép koktél, ittuk és élveztük ízét. Kisiskolásként kisdobos, feljebb úttörő lehetett még akkor az ifjúság. Avatóm nevére már nem emlékszem és arra sem, hogy milyen örs volt a nevünk, de az iskolaudvarra igen, ahol néhány százan esküt tettünk. Feladata volt mindenkinek, meg zászló, és mintamókus, számháború és főzőverseny az erdőszélén. Volt 4 színű tollam, bélyeg és naptár gyűjteményem, a lányoknak emlékkönyvük. Majáliskor ünnepi ruhába bújtunk és felvonultunk a többi felnőttel és iskolákkal. Csodaszépen feldíszített autók, virágok és lufik, millió kis papírlobogó a kezekben. Később a sportpályán sörgőre ültünk, és a nagy cégek ingyen virslijét ettük és bambiját ittuk. Az egész olyan vidám volt és önfeledt, de a komoly ünnepekben is volt jó dolog. A méltóságteljesség, még akkor is, ha végig kellett állni az egészet. Sűrűn járt a család, baráti családokkal együtt kirándulni és sátorozni egy közeli erdőbe, vagy tó mellé. Sőt, télen is, szánkózni. Sosem felejtem el az ibolyamezőt, a sátrakat, a bográcsolást és a szalonnasütéseket, a focit a zölderdő dombjai között. Kicsit arrébb egy szakadék mélyén, friss forrásvíz fakadt, s az agyag olyan sárga volt, mint a mustár. Anyám, s apám dolgoztak rendületlenül, anyám kerékpárral, apám simson motorral járt, mi gyalog mentünk suliba, több kilómétert. Iskolatáskáink egyre nehezebbek voltak az évek múlásával, de nem bántuk. Azt sem, ha játékaink során csupa-csupa koszosak, vagy sarasak lettünk. Sebeinkkel sem igazán törődve élveztük gyerekkorunkat. Egy kis tavat ástak ki markolóval 75 környékén, akkor még sokat fürödtünk benne. Később már csak horgászni volt jó a nádassal szegélyezett víz. Télen hatalmas korcsolyázás volt rajta, el kellett sűrűn kéreckedni, mert csak úgy, nem mehettünk tesómmal. Általában a kanálison keresztül csúsztunk odáig az utcabeliekkel, s nagyon kellett vigyázni a lepkés kulcsra. Itt tanultam meg korizni. S ha akkor, a jégkorong ismertebb sport lett volna idehaza, biztos hogy a mai nagyokkal játszanék egy csapatban. A nádas mögötti tisztáson hóolvadást követően, ahogy felszívódott a víz, már kint is voltunk focizni, bújócskázni, fogócskázni. Hát, nem sok nádirigó tudott fészket rakni, annyi szent. Sokat kergetőztünk a nádasban, meg sátrat építettünk, ott csaptuk el az időt. Na és persze az utca egyetlen akácfáján. Láttuk őt is felnőni, engedte, hogy tiporjuk, másszunk rá. Csodaszép volt, amikor virágba borult, és az illata
Potyogtunk róla rendesen, kikötöztük azt, akit csak akartunk hozzá és ott volt a hunyó is, míg ki nem számolta az ötvenet. A földes utca porába rajzoltunk ugróiskolát, mindenkinek saját kavicsa volt, piszkáltuk fűszállal a lyukak mélyén lapuló cserebogarakat, árkot ugrottunk, hú, és sokat bicikliztünk. Van is egy emlék-seb az ajkamon, mit ne mondjak, a fémcsöngő kallantyúja szúrta keresztül. A suli után ismét suliba kerültünk, szakmát kellett tanulni. "Legalább az legyen, bár mi is lesz később", mondta a fater. Ma tudom, igaza volt. Hát azok az évek sem múltak el nyomtalanul. Koleszos voltam, sokat utaztam haza, de akkor még stoppolni is lehetett. A suliban reformáltunk mindent amit csak lehetett, rosszak voltunk, lázadók. Tanáraink ma is emlékeznek ránk, ha összefutunk a biennálékon. Köpenybe kellett órára járni, egyenköpenybe. A tornafelszerelésről ne is beszéljünk. Készült is egy kis videóklipp a régi idők tornászairól,( mi, kilencen fiúk vagyunk a szereplői) s majd elájultam, amikor sok-sok év után az osztályfőnök elhozta a videót megmutatni, a 15 éves találkozóra. A szakmai nyári gyakorlatok is bulisan teltek a Balatonnál. Majd levizsgáztunk mindannyian, senki sem bukott, hiszen Gizi néni segített. Alig mentem el melózni, alig örültem még a 20-50 filléres fizetésemelésemnek, már el is vittek katonának, ahol ismét esküt tettünk a hazánkért. Társaimmal tornáztam reggelente, lövészetre mentünk, kiképeztek rendesen, volt egy kis szívatás is, majd a határ menti kisközségbe vezényeltek őrködni. Igazán szép emlékek voltak, tele történésekkel. Egyszer a mafiban (magasfigyelő, magasles) ketten voltunk szoliban, ( szolgálat ) sötétedett már, amikor megrezzentek a bokrok, léptek zaját hallottuk. Vajon merről jön, merre szegezzük a puskát, kicsit be is voltunk tojva, az az igazság. A félhomályból előbukkanó vaddisznók a szívbajt hozták ránk, nem gondoltuk volna, hogy csendben is tudnak osonni. Kicsit arrébb, igazi határsértőt fogott társunk, akit le akart fizetni, csak engedje át. Természetesen a laktanyába kötött ki az illető, s onnan tovább a megyeiekhez. Aztán volt egy kemény telünk is, nagy bazi hóval, hideggel. Fogvacogva engedtük át az utasokat, s akkoriban bizony volt belőlük, jöttek csőstül. Bevallom, amikor leszereltem, még nem gondoltam volna, hogy ma mennyit jelent ez nekem, hogy katona voltam. Igen, adott tartást, és felelősséget, erőt, egészséget. Van leszerelő zászlóm, és egy szép emlékplakettem. Aztán csajoztunk ezerrel, divatot követtünk, koncertekre jártunk, jó zenét hallgattunk aminek volt értelmes szövege, moziba jártunk folyton, igazi sportszeletet ehettünk, meg dunakavicsot, sok-sok ismerőst, barátot szereztünk, szakmát tanulhattunk és munkahelyünkön sokáig dolgozhattunk. Nagyon sok dolog kimaradt, amit még beleírhattam volna, de úgy gondoltam, hogy majd nektek is előjön sok, régi szép emlék, dolog, eszköz és történés. - a szódás, ki lovaskocsival járta az utcát és cserélte ki az üvegeket, - cukros-vizes kenyér - szilvalekvárfőzés üstben - disznóvágás - tojás szén - tárcsás mosógép - jojó - Beátricse
Szép emlékezést!
Újévi repeta
A tegnapot ízlelgettem mi volt, mi maradt,
S hogy mi vár majd sorsom kék ege alatt.
Mi más, béke, szerelem, egészség és szerencse,
Hisz` kívántátok, és már bennem a sok lencse.
Lábam nyomát hagytam a tegnapokban,
Keserűt, bánatost, vágyakat megfagyottan.
Jövőmre fogadalmat nem tettem egyet sem,
Egyet kívántam, hogy a nagy Őt szerethessem.
Tegnap pezsgőt emeltem, himnuszt énekeltem,
Ma gondolataimmal gyorsan számvetettem.
Kellenek a jó barátok, a tiszta lelkek, a versek,
A célok, az ünnepek, hogy boldogabb lehessek.
Köszöntelek e sorokkal /2011/
Karácsony por
Karácsony, Karácsony, tűz meleg Karácsony,
Angyalkák csücsülnek zöldellő faágon.
Merre száll a gyermekkor, a meleg kalács ízű esték,
Hol vannak kik az ünnepeink boldogabbá tették
Már kihűltek a forró, kerek gesztenyék.
Fogd meg kezem, érezd hogy neked itt vagyok,
Nézz a szemembe és mondom mit látok
Áldott Karácsony port hintek reátok.
Benne szeretet, arany-gyertyája kanóc időt lángol,
Fenyő-sziluettjével gyermeki mosoly táncol
Felnőnek ők is, éljenek bárhol.
S hogy mi lesz az ajándék, tükörkép önmagadnak,
Mint simogató hópehely, jégvirág egy kisablaknak
Mert szívek majd, akkor is dobbannak.
Dobbannak születésnek, szeretetnek, kedvességnek,
Egészségnek, betegségnek, fiatalnak, öregségnek
S hagyj helyet lelked örök békéjének.
Dobbannak szánkónak, korcsolyának, hóembernek,
Ajándéknak, ölelésnek, mosolyoknak, jó ételnek
Imáknak, éneknek, barátnak, Istennek.
Karácsony, Karácsony, tűz meleg Karácsony,
Angyalkák csücsülnek zöldellő faágon.
Áldott Karácsonyt Kívánok!
2010-12-24 Sancho
Gyöngyszemek
/2010.12.08. Családi kiállítás, "Emese Álma"/
Guruljatok gyöngyszemek
Koszorúba gyűljetek,
Mint családi körben
Az ünnepek, hol
Szegény lelkek nincsenek,
Mert ott lakik a szeretet.
és a szavak sem kellenek
Guruljatok gyöngyszemek
Két kéz ringat, s ad neked,
Mi örömkönnyet rejteget,
Benne Emese álmait,
S királyait is megleled,
Mint takács vásznán életed.
és a szavak sem kellenek
Guruljatok gyöngyszemek
Ringasson álmot, kisdedet,
Láttass velem kincseket
Pirosat, fehéret s zöldeket,
Hisz, igaz magyar szívvel
Mesélni csak így lehet.
és a szavak sem kellenek
Guruljatok gyöngyszemek
Kicsik, nagyok és fényesek,
Mint üveggolyóba zárt Pillanat,
el ne vesszetek,
Belőlük teljen szívetek,
Amikor eljönnek az ünnepek.
és a szavak sem kellenek
Karácsonyi vers
Mi vagy Karácsony? Szeretet?
Fahéj illattal hintett kis szoba, hófödte pici ház,
Aprósütemény, rajta sok-sok cukor máz.
Fenyő köré tekergetett színes papírlánc,
Ágakon ringó sárgás gyertyaláng.
Mi vagy Karácsony? Ünnep?
Születésnap, csupa, csupa örömkönny,
Emberke születik, kis Jézus a földünkön.
Angyalok vigyázzák sorsa fonalát,
S a három szerecsen néki súgja szép dalát.
Mi vagy Karácsony? Család?
Itt a nagymama és leánya, annak is tündér kis unokája,
Férfiak és rokonok, gyermekek mosolygása,
Emlékek a fán, csillog egy-egy gömbbe zárva,
Egy becsomagolt szeretet ölelő darabkája.
Ez vagy Karácsony
Mikulás
Elindult a szán, rajta piros Mikulás,
Évente egyszer ez neki nagy kirándulás.
Hegyen völgyön csilingel, ho ho ho hó,
Útján közben hull reá a ragyogó, puha hó.
Kis cipőbe csempészi, vagy az ablakba,
Hogy ki mit kapott, az kiderül holnapra.
Rossz gyereknek virgács jár ám, nem más,
A jó gyereknek a sok finom csoki-mikulás.
Minden gyerek örvendez, mosolyogva néz,
Semükben csillog a boldogság, mint az édes méz.
Emlékképek
Sötétzöldje a fűnek, lombja a fának,
Alkonya s emléke csupán a mának.
Oly eleven gyermekkorom vidám helyszíne,
Felnő az ember, múlttal teli a szíve.
Sokszor könnyes szemmel révedek a semmibe,
Eltemettük őket, így kell lennie.
Őszfehér haja mamámnak, kerek mosolygós arca papámnak,
Előttem vannak, néha meglátogatnak, szinte dajkálnak.
Anyósom anyai törődése, apósom bölcsessége,
Ők is elmentek már föl, az égbe örökre.
Testvéröcsém is elment, hiánya szívemet facsarja,
Őrzöm gyermekkorunk emlékét, anyám is siratja.
Játszóterünk tágas volt, zsúfolt, csak úgy zsongott,
Ma alig vannak rajta, arra jártam kongott.
Sötétzöldje a fűnek, lombja a fának,
Megkopott, kipusztult, nagyon-nagyon fájnak.
Kondolencia
Érzem közeleg a tél, falevél-szőnyeget terít le a szél,
Várja nagyon, hogy hó takarja be az ősz kopasz ágait.
Hogy mennyi halált hozott arról egy kukkot nem mesél,
Világra szórja majd fehér, hideg halotti vágyait.
Fagyott földben nyugszanak őseim, már nem dideregnek,
Kiáltásukat nem hallani, de suttogásuk ünnepel.
A temető gyertyái, mint lelkek ide-oda libbennek,
S a halotti napon az élő emberek imáikkal tűnnek el.
Sírj anyám, könnyed áztassa
Fiad hantját csendesen,
Én veled sírok, fogom kezed,
Öcsémhez mormolt imánk
...
úgy legyen.
Fújj te szél, vidd szavunk a mennybe
Fel, egészen kapuján túlra,
Mindannyian készülődünk
Lassan, oda a fényes útra.
Érzem közeleg a tél, ablakomra hordja levelét a szél,
Jégvirág nyílik rajta, s fehér bimbók lepik ágait.
Gyötrő karácsonyokról, születésnapokról nem mesél,
Dúlt szívek dobbanása ordítja fájó vágyait.
Fagyott földben őseim, sírjukon virág didereg,
Sárgás lánggal, árnyékukkal táncolva ünnepel.
Kanócnyi életük füstje a messzeségbe libbennek,
De sem a mosoly, sem az emlékek nem tűnnek el.
Sírj anyám, könnyed áztassa
Fiad hantját csendesen,
Én veled sírok, fogom kezed,
Öcsémhez mormolt imánk
...
úgy legyen,
úgy legyen.
20. Házassági évfordulónkra
"A zene, amelyet veled hallgattam, több volt mint zene, A kenyér, mit veled törtem, több volt, mint puszta kenyér; Most, hogy magamra hagytál, minden oly színtelen lett; Minden, mely egykor oly szép volt, halott s fehér." Conrad Aiken
Fiatal éveink meneteltek a múltba, Emlékeinkre pillantunk így húsz év után. Jövőnk ködös tájkép, hűvös szél fújja, Ki tudja mely mezsgyén sétálunk egy délután.
Melletted jó volt ébredni és kelni fel, A nap csókoddal, mosolyoddal énekelt, S amikor átöleltelek, ölelve lettem boldogabb, Egész valóddal lett teli sok-sok buja gondolat.
Szemeddel szerettél, őszinte, igaz tükör, Megláttam benned éveken át, szeretve lenni jó. Szavak nélkül szerettél, így egy sem gyötör, Neved kimondva kalapált szívemen, Ildikó.
Veled jó volt utazni, magyar honba járni, Idegen országba csodákkal honvágyni, Barátok közt dicshimnuszt költeni, Sok halálra könnyel, nyelvet ölteni.
Megfogtál hasamon keresztül, éltet főzeted, Gyermek nélkül fáj szívünk, bűntudatod ne legyen. Éles elméd csábító, mi sorsom levesébe fűszered, Könnyen ment, hogy szépen, lassan megegyem.
Együtt nevettük és sírtuk át a hosszú éveket, Pengő citeraszóra táncoltam volna én neked, Csizmám kopott, kalapom előtted emelem, Élj tovább boldogan, legyen szívedben szerelem.
Jövőnk ködös tájkép, hűvös szél fújja, Ki tudja mely mezsgyén sétálunk egy délután. Fiatal éveink meneteltek a múltba, Emlékeinkre pillantunk így húsz év után.
Közös perceinket köszönöm, szívem szeret, Mind a tízmillió ötszáztizenkétezret, Ha még egyszer születnék e világnak, Akkor is téged választanálak. 2010-08-11
Mádi emlékkép
A Kösöntyű Néptánccsoport hétvégéjéből. gufi hétmérföldes csizmájának nyomában
Az Alföldről indultam, s hegyvidékre értem, Árpád-kori hagyatékát, kíváncsian néztem. Tokaji szőlőtőkén kövér fürtök lógtak, Mádi templom muzsikált a dalos borivóknak. Itt más a hegy leve, mint a homoki tőkék nedve, Talán, a mi Atyánk szolgája több imát tett bele.
A paplak kertjében növöget száz szúrós kaktusz, Pincéje borát óvja ima, és Zeusz fia, Bacchus. Büszkén mutatja tyúkudvarának kendermagos seregét, Kő gyűjteményét, pálinkája és borának készletét. Sörpadokon a Kösöntyű jó hangulatban evett, s ivott, Mellé, Darvas atya pár történelmi gondolatot nyitott.
Délután, zöldellő erdőben sétáltam a hegyek oldalán, Elnéztem a kispatakot, méláztam madarak dalán. Estefelé a szálláson tűz köré ült, pihent a csapat, Majd egy nagy farkú kismókus ugrálta végig a kerítés falat. Éjféltájt nyugovóra tértünk, mosolygón hálózsákba bújtam, Kora reggel zivatarra keltem, forró kávém, s a cigim fújtam.
Vasárnap tízre mentünk a misére, mormoltunk imát, Keresztet vetettünk, és áhítattal hallgattuk a liturgiát. A bor és a pálinka beszerzése után indultunk haza, Tokajnál megnéztük, miként találkozik a Bodrog és a Tisza. Napsütés, eső és szivárvány kísérte utunkat a házig, Többet, meséljen egy-egy fénykép, azon más emlék is látszik.
Levél Anyámhoz
Drága Édesanyám! Messze vagyok tőled és nem közel, s nem tudom, hogy könnyeimet hová rejtsem el. Ölelnélek, csókolgatnám homlokod, ráncaidra gyógyírt vinnék, jól tudod. De ma, csak lélekben vagyok melletted, kötöttem is egy csokor orgonát, ahogyan mindig is szeretted. Illatod idézem és kedves mosolyod, és ölelésed, és tudom, hogy kezem még most is fogod.
Anyám! Te vagy nekem az őrző angyalom, velem vagy örömömben, és ha nagy a bánatom. A köszönet is kevés gyerekkorom óta, amit kaptam tőled, nem hasonlít szóra. Szűnni nem akaró szeretetem hálául kevés, Én ezerszer többet akarok adni, mint amit remélsz. Mind, mind lehordom neked az összes csillagot, A Vénuszt, a Holdat, a Napot mi fenn ragyog.
Tegnap, mikor telefonon kerestél, jó volt hangodat hallani, s ahogyan nevettél. És mondtad, áradt belőled a mondanivaló, hallgattalak, mert lelkemnek ma az való. Mint kisded koromban, csitítja szívemet, éreztem, vidáman töltöd most is a perceket. Halkan búcsúzom tőled jóanyám, végtelen sok boldogságot kívánok anyák napján! fiad Sándor ui: Szeretlek
Buja kertem majálisa
Tujafa tetejében
Feketerigó párbajozik fütyörészve, seregéllyel feleselget, Vadgalamb pár turbékol, s a veréb sereg zagyvál ismeretlen verseket. Míg akácfák közt
Füsti fecskék kergetőznek, addig harkály koma kopogtat a fákon, Dongó, darázs, méhraj, és a lepke libben langyszellő szárnyon. Gyöngyvirágok oltalmában
Csigák csosszannak, verőköltő bodobácsok a hangyákat kergetik, Levéltetvek szurkolnak tömegesen, őket a 7 pettyes katicák jóízűen megeszik. Tiszafa ága alatt
A pék pókja bekapja a legyet, a kecskebéka a vérszomjas szúnyogot, A földigiliszták lustán lazítanak, a fürge homoki gyík kő alatt kuporog. Fenyőfa közelében
A föld alatt izeg a cserebogár pajor, arrébb mozog a vaspondró, Vagy egy gépmadár zúgása ébreszti fel, vagy egy kerti locsoló. Cseresznyefa árnyékában
Biokertem burgonyaleveleit, krumplibogár hada lepi, Úgy tudom a szorgos kéz az ellenszere, ha mind leszedegeti. Göcsörtös fűz alatt
A macskám ásítva hempereg, mellettem csak kutyám ügyel, fülel, Ó, ezer szép májusi életképek, bár sosem tűnnétek el.
Szólj hozzá
spanyol elemer [ 2016-03-04 21:24 ]
...köszönöm,hogy itt járhattam.
|
